Bejelentés



Volkswagen Golf Mk2
"Golf is not a Car, it's a Volkswagen."

MENÜ










A Golf I-II története Egy biztos: ha nincs a Golf, ma már nincs Volkswagen. A német gyár ugyanis még a hetvenes évek elején is csak egy, a hetvenes évek technikáját alkalmazó modellje volt az egyedüli sikeres személyautója. A Bogár népszerűsége pedig rohamosan csökkent, hiszen ekkor már kezdtek megjelenni az alsó-középkategóriás modern autók, köztük élen a jó helykihasználással rendelkező, négy tárcsafékes, pörgős bokszermotorral szerelt Alfasud, vagy éppenséggel az Opel Kadett harmadik, C generációja. És nem csak ezekkel az autókkal szemben tűnt elavultnak a Bogár, a K70 is bizonyította, hogy a Volkswagen is dolgozik a probléma megoldásán... A Volkswagen vezetőségének szerencséje, hogy radikális váltásra szánta el magát, a motor majdnem megelőzte az egész autót, a hátsó tengely mögül az első elé került, keresztbe fordult, és immár az első kerekeket hajtotta. A Golf név nem a gazdagok sportjáról, hanem az azonos nevű tengeri áramlatról származik. Időben is jókor készült el az első Golf, hiszen a kis fogyasztású, 1,1 literes 50 lóerős motorral szerelt példányok ’74-ben, az olajválságok közepette kerültek piacra, 7995 márkás áron. A Bogárhoz képest még a – feláras – négy utastérajtó illetve a bővíthető csomagtartó is a fejlődést jelezte. A vízhűtéses motorral szerelt autót 1974 májusában mutatta be a nemzetközi sajtónak a Volkswagen, Münchenben. A Bogárnál fél méterrel rövidebb, de annál sokkal tágasabb autó nagy tetszést aratott. A két, bemutatásra kerülő autó az 1,1-es 50 lovas, illetve az 1,5-ös, 70 lovas volt, 140 illetve 160 km/h-s végsebességgel. Az erősebb változat nem csak motorjában tért el a kisebbtől, neki már radiál abroncsai, elöl tárcsaféke, valamint fékrásegítője is volt. 1976 márciusában már a fél milliomodik Golf elkészültét ünnepelték, és még ennek az évnek októberében elkészült az 1 milliomodik autó is. De 1976 nem csak ezekről az évfordulókról emlékezetes, hanem a harmadik modellváltozat bemutatkozásáról is. A fiatal wolfsburgi fejlesztőmérnökök szabadidejükben a mechanikus K-Jetronic befecskendezéssel kísérleteztek, és meglepően jó eredményeket értek el. Mikor ezt bemutatták a VW Modell-Stratégia Bizottságának, azok a Golf sportváltozatának gyártásáról döntöttek. Nem sokkal később, 1976 júniusában bemutatták az első GTI-t, melynek 1,6 literes, befecskendezős motorja 110 lóerős volt. Ha ehhez hozzávesszük a 800 kg-os tömeget, érthető, miért lett olyan népszerű az autó. 181 km/h-s végsebessége jelentősen túlszárnyalta a középkategóriában akkoriban átlagosnak számító 165 km/h-s végsebesség átlagot. A 14 000 márkánál kicsivel olcsóbb autó azonnal hatalmas népszerűségre tett szert, Németország-szerte GTI klubok alakultak, és útjára indult az osztrák wörthersee-i találkozó. Alig néhány hónappal a GTI után a spórolós emberek is örülhettek, hiszen bemutatták az 50 lovas, 1,5-ös dízelmotorral szerelt változatot. A benzines blokk csapágyait, kenését és a hűtését kicserélték, és már készen is volt az öngyújtós, mely a karburátoros benzineshez hasonló menetteljesítményeket nyújtott mintegy 2 literrel alacsonyabb átlagfogyasztás mellett. 1979-ben aztán az utolsó európai Bogártól is búcsút vehettünk, hiszen a Karmann cég beszüntette a kabrió gyártását. A kínálatban keletkezett űrt a St Tropezben bemutatott Golf Cabrio töltötte be. Ez bukócsöve ellenére a VW vezetőség szemében kissé bogaras maradt, hiszen egészen 1993-ig kínálták az addigra már elavultnak számító vászontetős változatot. A Caddy haszonjármű 1979-től az Egyesült Államokban, 1982 után pedig az európai piac számára Szarajevóban készült. Az amerikai piacra szánt, elpuhított, kockalámpás Rabbit nem húzta sokáig, a színes belsővel, szervokormánnyal szerelt, háromfokozatú automatával szerelt változat egyszerűen túl amerikaias volt a vásárlóknak, akik európai autót szerettek volna. Ennek megfelelően a Rabbit helyét a kemény futóművel szerelt, Mexikóban gyártott Golf vette át 1979-ben. 1982 újabb jelentős változásokat hozott a modellsorozat életében, az 5 milliomodik autó elkészültének évében mutatták be az első, 70 lovas turbódízelt valamint az immár 1,8 literes, de csak 112 lovas GTI-t. A GOLF I. története -az apró változtatások (évjáratnyomozóknak is hasznos) 1974.05. Kétféle motorral (1.1 l 50 LE + 1.5 l 70 LE) és elöl dobfékkel!!! (Ez a schmutzig spórolás VW betegség…) 1974.09. Volkswagen felirat a jobboldalon hátul 1974.09. Automata váltó 1.5 l 70 LE 1974.12. fogasléces kormánymű 1975.02. ruganyos gumibetét a szőnyegen a vezető lába alatt 1975.04. tárcsafék! fűthető hátsóablak!! 1975.06. a legendás 1,1-es motor a kiválló Solex porlasztó 31 PICT-5 –még fémházas légszűrővel 1975.09. Kényelmesebb ülések, a rozsdásító díszléc eltűnik a hátsóajtóról (mely a VW-nél nem számít ajtónak, csomagtérfedél a neve…) de a hűtőrács ezüstcsíkot kap a „magasabb felszereltségű” szériákhoz 1975.09. 110 LE GTI javított fordulókör (10,5m -> 10,3m) emelt rugózás javított első-oldalüveg párátlanító szellőzők 1975.Mikulás új biztonságiövcsatlakozó 1976.03 szebb (a szirmos) tanksapka (I-es Golfon még dekoratív elem –és nem zárható alapban…) 500.000-ik Golf 1976.06 sláger a GTi (1,6l/110PS) 1976.08. automata biztonságiöv és fejtámla (ostorcsapásvédő) szériában háromfokozatű ventillátorkapcsoló a szellőzéshez rendszámtáblatartóhely elöl (!) baloldalon a VOLKSWAGEN felrat, nem dőltbetűs 1976.10. 1 milliomodik Golf (fél év alatt 500.000) 1977.09. más olajhűtő a GTi-be jobb motor- és első szilentek (rugalmaskötést biztosító gumibetétek-bakok) fekete ajtókilincs 1,6-os 75LE-s motor –szemre alig különbözik az 1,5-östől (a hűtővízkivezetésnél pl) új fékrásegító (9”átm. helyett 8”-os) 1978.02 javított tanklevegőzés (már készülvén rá az injektoros motorokra) 1978.04. Amerika: Rabbit (Nyúl …és szapora is! ) 1978.08. 2 millió Golf 1978.09. javított anyagú kitámasztókönbeállós hátsófék (!!!!!) javított küllemű belsővisszapillantó 1979.03 kabrió a Karmann stúdió közreműködésével gyári korrózióvédelem garanciával Juni1979.06 új 1,3-as motor (kissé módosított hengerfej…) 60LE Juli 1979.07 jobb rugók (? erősebbek nem lettek…) 1979.09. optikai módosítások(díszlécezés ) „új” lökhárító (műanyagburkolatú) automata övek új alvázszámtábla kialakítás és elhelyezés 3 millió Golf… 1980.01 4+E-váltó Nem V-ik, hanem takarékos (picit hosszabb, a ma szokásos V-iknél) 1980.02 erősebb generátor: 45 35 Ah –ról 65 55 Ah -ra 1980.09-:ráncfelvarrás nagyobb hátsólámpa beépített köd’fénnyel új belső, műszerfal, fordulatszámmérő(RENDELHETŐ!!!)és hőfokMUTATÓ (addig két lámpa volt) nagyobb hátsólámpa ködzárófénnyel tilisztoros gyújtás („félelektronikus”) 1980.11. 4 millió Golf 1981.01. jobb hűtőtartóbak 4+E-váltó helyett 5-G(ang, sebességes) felár nélkül! 1981.08 javított kidolgozás és anyagok (búcsúzó szériák…) Golf GTI négyajtós ”új” modellek: C (semmi extra, fullalap) és CL (luxus: jobbtükör) 1982.02 Diesel automata váltóval 5 milliomodik Golf 1982.03. Golf GTD –a legendás turbódizel: detto ez a motor dógozott a II-es Golfban is 1982.09. új GTI: 1.8 l 112 LE hengerenkénti inj. egyéves/15000 km-es szervízciklus 1982.10 új automataváltófelfüggesztés (a „lórugás” kiküszöbölésére) 1983.03 alapmodell jobbtükörrel LX< GX voáo 1983.05. GTI „Pirelli” (berombolás az olasz piacra: Észak-Olasz’ban ma már a „németek” az uralkodó márkák) 1983.07. hihetetlen! kék reflektorvisszajelző lámpa!!!! voáoáooo! 1983.augusztus 6 milliomodik Golf szeptemberi újraindulással már II-est szerelnek A Golf II 1983 augusztusában mutatkozott be Münchenben, a forma az első generációt idézte ugyan, de z autó minden mérete megnőtt elődjéhez képest. Az autó teljesen új, csatolt lengőkaros hátsó futóművet kapott, és a motorkínálat már kezdettől fogva széles volt. Az 1,3, 1,6 illetve 1,8 literes karburátoros motorok 55, 75 és 90 lóerősek volta, a csúcsot a 112 lovas befecskendezős GTI jelentette, mely nehezebb karosszériája miatt lassabb volt elődjénél. Dízel-kedvelőknek az 54 lóerős szívó valamint 70 lovas turbódízel állt rendelkezésre. A GTI hívőknek egészen 1986 márciusáig kellett várniuk, ekkor jelent meg az első négyszelepes, 139 lovas GTI. Ekkor azonban elkezdődött a katalizátor térhódítása, ami a teljesítmény csökkenéséhez és a fogyasztás növekedéséhez vezetett. Elsőként az 1,8-as befecskendezős motorok kaptak katalizátort (GTI 107 LE, 16V 129 LE), de mivel az ólommentes benzin még nem volt Európa-szerte hozzáférhető, katalizátor nélkül is gyártották még ezt a motor. 1990 februárjától már csak szabályozott katalizátorral szerelték a Golf II benzinmotorjait, még az 1,3 literest is. A tíz milliomodik Golf 1988-ban készült el, 1990-ben a 12 milliomodik Golf évében készült el az 1 milliomodik GTI. A második generáció egyébként a különleges Golfok generációjának is nevezhető, hiszen az évek során számos egyedi változatot gyártottak a hétköznapi modelleken kívül. 1986 áprilisában mutatkozott be az összkerékhajtású syncro, ahol a visco-kuplung alkalmazása meglepetés volt. Először csak 90 lóerős karburátoros motorral volt párosítható az összkerékhajtás, de hamarosan bemutatták a 160 lóerős, G-töltős 1,8-as motorral Rallye-Golfot. Ezt könnyű felismerni, hiszen elöl-hátul gyárilag szélesített sárvédőkkel, illetve téglalap alakú fényszórókkal rendelkezik. És nem ez volt a legerősebb Golf II-es. 1989 nyarán mutatták be a Golf Limitedet, mely valóban egy báránybőrbe bújt farkas volt. Kívülről csak a könnyűfém felnik utaltak az autó tudására, hiszen az akár 5 ajtós felépítménnyel is rendelhető, összkerékhajtású autó karosszéria teljes mértékben megegyezett a szériával. Új volt viszont a G-töltős, 1,8-as 16 szelepes motor, melynek teljesítménye 210 lóerő volt. A mindössze 70 darabos sorozatban készülő autó 68 500 márkába került, amiért már egy egészen jól felszerelt Mercedest is lehetett venni. A G60-as motor hamarosan elsőkerékhajtással vagy összkerékhajtással is hozzáférhetővé vált, a széria karosszériába, a GTI sorozat csúcsmodelljeként. 1989-ben a GTD turbódízel a töltőlevegő-hűtő bevezetésével 80 lóerősre erősödött. 1990 januárjában pedig bemutatkozott az eddigi legkülönlegesebb Golf, a Country. Ennek különlegessége, hogy az összkerékhajtású syncro futóműve és karosszériája közé egy távtartókat építettek, ami a szabadmagasság jelentős növekedését eredményezte. Ennek megfelelően a kocsi alját külön védelemmel látták el, az orrészen nagy méretű ütköző nyújtott védelmet a különböző tereptárgyak ellen. Persze nem kőkemény terepjáróról van szó, hanem egy sáros utak leküzdésére alkalmas személyautótól, elsősorban vadászok számára, de a különlegességet kedvelőknek is megnyerte tetszését a Country. Ezen felül még készült hibridhajtású Golf II is, melyet országúton dízelmotor hajtott, de városba érve a sofőr átkapcsolhatott tisztán elektromos hajtásra. A német rendőrség számára kis szériában készült az öko-Golf, melynek turbódízel motorja oxidációs katalizátorral és automatikus váltóval rendelkezett, valamint stop-and-go automatikával. Bonyolult technikájuk és drágaságuk miatt ezek a változatok soha nem kerültek sorozatgyártásba.



Képgaléria




Üzenőfal


Név:

Üzenet:



Szavazás







Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!